Az ülés fő érdekessége a Wesselényi utca 17 bérbeadása, és, az Erőművház Kft számára történő iroda bérlése.
Jómagam az előterjesztésből értesültem a megdöbbentő hírről, hogy miután a civilszervezetek székhelyei ki lettek paterolva ez Erőművházból, ami a kerület művelődési házaként funkcionál, mostmár mindenestől lehet szedni a cókmókot, hiszen bérbeadásra kerül az épület. A döntéssel egyidejűleg az épületben működő Európában egyedülálló zsidó tv, a Heti Tv is lapátra kerül.
Tény, hogy Breuer Péter a Tv működtetője eddig támogatást kapott az önkormányzattól a TV működtetésére, amit a kerületvezetés ezúttal megszüntetett. A támogatást itt azonban nem úgy kell elképzelni, ahogy szociális esetekben szokás, mert a támogatás ezesetben lényegében egy szerződés, ami azt rögzíti, hogy a TV állandó műsoridőt szolgáltat a kerület részére, Erzsébetvárosi híradó néven, ahol kerületiek és helyi politikusok szólalhatnak meg a kerületet érintő témákban. Lehet csűrni-csavarni, de kár lenne tagadni, hogy a jelenlegi kerületvezetés valószínűleg azért vált meg ilyen könnyű kézzel a médiaszerződéstől, és magától a TV-től, -annak ellenére, hogy a stúdió után Breuer a bérleti díjat megfizeti - mert nem találtatott elég kerületvezetés-barátnak, sok esetben kritikával illette az intézkedéseket, valamint az összefogás ízléséhez képest túl sok kormánypárti vendéget fogadott.
Természetesen nincs kétségem afelől, hogy a Heti TV új otthonra lel, és továbbra is folytatja tevékenységét, azonban ennél még szomorúbb, hogy a 100 tagú Cigányzenekar is pakolhatott, ők is tokkal-vonnóval ki lettek rakva. A polgármester facebook felületein közhírré tette, hogy ajánlanak majd új helyet a zenekarnak, de utóbb kiderült, a K11 Kultúrközpontra gondoltak, ami összességében alkalmatlan arra a funkcióra, amire kellene.
A polgármester ezesetben szerintem hatalmas támadási felületet adott a kormánypártnak, amivel utóbbi élt is, de még én is úgy gondolom, hogy ez népszerűtlen intézkedés volt, és egyben hatalmas öngól is, hiszen a kerületet mint "kulturális negyedt próbálja brand-esíteni, miközben azt épp megszabadítja a kultúrától az ilyen dobásokkal.
Szégyenünkre a 100 tagú Cigányzenekart Budafok fogadta be.
Ezzel párhuzamosan mintegy tényként közölték, az önkormányzat a tucatnyi üres helyisége dacára nettó 600 ezer forintért fog egy külföldi cégtől irodát bérelni az Erőművház Kft. számára.
A teljes pályáztatási eljárásról amint összeszedtem az anyagokat, részletes oknyomozó anyagot készítek majd.
A döntéssel azonban abszolút nhem értek egyet, így az előterjesztést NEM támogattam.
Apró kis érdekesség, hogy a zoom meetingek alkalmával, ha a chatben nem jelzi valaki, hotggy tartózkodik, vagy hogy nem-mel szavaz, abban az esetben automatikusan megszavazta az adott napirendi pontot. Azt hiszem így fordulhatott elő, hogy az áőltalam beadott előterjesztést véletlenül megszavazhatta a testület. Az előterjesztésem a Wichmann épület helyi védettség alá helyezéséről szólt, hiszen a műemlékvédelem mint olyan törékeny, képlékeny dolog, bármikor visszavonható, megmásítható, ezért nem árt, ha bebiztosítjuk magunkat egy helyi védettségi eljárással. Persze a többségi támogatás ténye egyáltalán nem garantálja, hogy az előterjesztésből határozat születik, ez pár nap múlva majd kiderül, addigis az előterjesztésem itt olvasható: