Garai Dóra blogja

Testületi mesék

Testületi mesék

Airbnb munkacsoport II.

2020. október 28. - Garai Dóra
Ma megvolt a rövidtávú szálláshely munkacsoport második ülése.
Az első órában megbeszéltük mi a jelenleg hatályos szabályozás, majd a második órában 10-10 percben lakhatási válsággal foglalkozó csoportok szempontrendszerei kerültek ismertetésre. Emellett elfogadtuk az új ügyrendet, mely szerint Borka Szász helyett Nagy Andrea lesz a munkacsoport delegáltja.
A jelenlegi szabályozás két összetevőből áll, egyszer a 239/2009-es szálláshelyszolgáltatást szabályozó kormányrendelet, emellett pedig helyi szinten a 2019 január 6-a óta hatályos önkormányzati rendelet határozza meg a működést. (Ez utóbbi a nyilvántartásba vételt társasházi hozzájáruláshoz köti.)
Alapvetően a kereskedelmi törvény módosítása számunkra, azaz a helyi szabályozást illetően két dolgot tesz lehetővé, ezek pedig az egy naptári évben kiadható napok számának megszabása, illetve ennek a megszegésének a szankcionálása. Ezzel együtt a nyilvántartást az önkormányzat a honlapján elérhetővé teheti.
Pillanatnyilag 3000 feletti bejelentett szálláshely működik Erzsébetvárosban, a legutóbbi állás szerint 5200 regisztráltról tudunk, melyből jelenleg kb 3500 aktív szálláshely lehet. Ugyanakkor a nyilvántartás nem online, tehát időről-időre pontosítani kell, mely a hatósági és ügyfélszolgálati iroda vezetője szerint havonta megtörténik.
Fontos tudni, hogy a lakáskiadás - a vendéglátóhely nyitáshoz hasonlóan - nem engedélyköteles, hanem bejelentés köteles. Se szemle se szakhatósági vélemény nem kell, csak a jogcímet kell igazolni a kormányrendelet szerint, tehát engedélykötelesség nincs. A bejelentés egy nyomtatványhoz kötött, ha az rendben, akkor nyilvántartásba kerül, ezzel megy az adóhatósághoz, és kap egy vendégkönyvet. A megszűnést ugyanúgy be kell jelenteni, de nem nálunk, hanem központilag. A szálláshely kiadó az NTAK-nál történő regisztrációjával hirdethet a szálláshely kínáló weboldalakon (booking.com , stb.)
Fekete működés esetén tehát nincs engedély megvonás - mivel nincs is engedély-, hanem ha egy hely nem volt bejelentve, akkor egy bizonyítási eljárás kell, ami a tulajdonosok és szomszédok tanuvallomásai alapján történik, és ha ez sikerül, akkor a jegyző egy határozatban megtiltja a tevékenységet és bírságot szab ki. A bírság a befogadóképesség alapján változik, magánszállás esetében 100 ezer forint, egyéb szálláshely esetén 20 ágyig 100ezer forint, 20 ágy felett 200 ezer forint. Ez az összeg azonban sajnos a központi költségvetéshez kerül, nem pedig az önkormányzathoz.
A jegyző tiltásával a szálláshely szolgáltatást meg kell szüntetni ADDIG, amíg a jogszerű működéshez szükséges bejelentést meg nem teszi. (Amit egyébként más másnap megtehet. Ez alól egy kivétel van, ha a társasház nem járult hozzá a rövidtávú szálláshely kiadáshoz, akkor nem tudja bejelenteni.)
Mint ismeretes, a vendégéjszakák utáni IFA és az építményadó az önkormányzatot illeti. A fekete működés esetén elmaradt idegenforgalmi adó tekintetében azonban az önkormányzat nem tehet semmit, az sajnos elveszett, hacsak jogi úton nem tudja bizonyítani, hogy pontosan mely napokat érinti a teljesítés, aminek a gyakorlati valószínűsége és megvalósíthatósága csekély.
Legutóbbi adatok szerint Erzsébetvárosban tavaly 1 milliárd forint volt a teljes IFA, azt nem tudjuk, hogy ebből a rövidtávú szálláskiadásból származó rész mennyi.
Bár a fekete működés ellenőrzése bejelentés alapján történik, az aljegyző leszögezte, hogy a rendszeres és mindenre kiterjedő ellenőrzésekre a hatósági irodának, illetve az önkormányzatnak nincs kapacitása, így célravezetőbb lenne, ha a fekete működés már a bejelentési kötelezettség beadásakor tettenérhető lenne, mert a szúrópróba szerű ellenőrzések sikeressége és hatékonysága nem elégséges, és nem életszerű.
A Habitat for Humanity Magyarország részéről Gosztonyi Ákos fejtette ki véleményét. Szervezete bemutatkozásában a lakhatási szegénység ügyét képviseli.
Meglátása szerint az általuk kidolgozott "fekete lakás javaslatcsomag" erre megoldás lehet, mely az airbnb-ként működtetett lakások egy évben való kiadható napok számának maximalizálását, a kisadózó vállalkozáson keresztüli működés tiltását, illetve az építményadó növelését foglalja magában. Ezek mellett szorgalmaznák a szálláshelykiadó portálokkal való kooperációt.
A szervezet megkülönböztetné a teljes lakás vagy a csak szoba kiadását, Gosztonyi szerint utóbbinak kevesebb társadalmilag káros hatása van.
A Város mindenkié - Stop Airbnb szervzet képviseletében Vági Renátó foglalta össze a szervezet elképzeléseit.
Elképzelésük alapján a belső kerületekben (5-6-7-8-9 plusz Budán 1-2. kerület) maximum 30 napra korlátoznák a kiadható napok számát, mert Vági szerint a lakhatási válságot a nagyon magas albérlet árak okozzák, ami pedig a rövidtávú szálláskiadás terhére írható.
Ezt követően a bemutatkozó szervezetek meglátásait vitattuk meg, ahol a munkacsoport delegáltjai kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatosan, hogy a lakhatási válságot a szervezetek javaslatai alapján meg lehetne oldani, hiszen semmi sem garantálja, hogy a felszabaduló kínálat egyértelműen beterelhető a a lakhatási szegénységgel képződő keresleti halmazba.
A munkacsoport megítélése szerint a lakhatási válság egy összetett, és bonyolult probléma, amelyet nem lehet csupán az airbnb kérdéssel megoldani, ráadásul a testülettől a munkacsoport csak az airbnb szabályozás megalkotására kapott felhatalmazást, a lakhatási válság megoldására nem, ugyanakkor a javaslatokat amik a két szervezet részéről elhangzottak igyekszünk a témák megvitatása során szempontként kezelni.
A következő ülés november 10-én kedden 16 órától lesz, ahol a lakáskiadókat képviselő FMKE és MAKE fognak megszólalni, az FMKE pedig bemutatja a szervezet újonnan kidolgozott etikai kódexét, melynek részleteiről addigis 
Attila Gérczei
t kérdezzétek.
Továbbra is várjuk a javaslatokat az elhetoerzsebetvaros@gmail.com-ra, központilag eddig 8, hozzánk pedig 3 javaslat érkezett emailben. Néhány ezek közül a javaslatok közül már most láthatóan országgyűlési hatáskör, (mint pl. társasházi tv.-t érintő dolgok) de ezekről majd mindig látni fogtok tájékoztatást a beszámolóban.
No photo description available.

A bejegyzés trackback címe:

https://garaidora.blog.hu/api/trackback/id/tr4616458128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása